Ha az embert hosszú időn keresztül csak a szar éri, akkor már nehéz reménykedni a változásban, de titkon azért mégis bízik benne. Ugyan így volt velem is. Egyszerűen nem tarthat ez se örökké, gondoltam magamban, ez így is volt, de azért a változás még váratott magára. A történetemet ott hagytam abba, hogy megírtam az álommunkámról a listát, illetve elkezdtem gyakorolni a hálát. A takarítós cégnél felmondtam, ahol végülis nem éreztem rosszul magam, de mégse erről álmodoztam karrier terén Ausztriában. Bejelentkeztem egy munkaközvetítőhöz és így egy gyárba kerültem, ahol összesen 1 hónapot dolgoztam. Borzasztó és unalmas volt, sose gondoltam volna, hogy még visszasírom a takarítást. Ott azért mégis a magam ura voltam, akkor mentem, amikor akartam és egyedül dolgoztam. 

 Természetesen ott is megismerkedtem pár emberkével, egy nagyon jóindulatú fiatal lánnyal és egy elsőre szimpatikus 40-es nővel. Aztán végül, ahogy jobban megismertem mégse lett az. Minden nap telefonon másfél órán keresztül ecsetelte, hogy mennyire szar az élet, hogy le vannak égve anyagilag és milyen szar a házassága. Nálam bekapcsolt a vészjelző, hogy én szabadulok ettől az energiavámpírtól. Nekem nincs szükségem olyan emberekre, akik visszahúznak. Egyszer megemlítettem neki, hogy én azért nyitott vagyok az online befektetések felé és elmondtam, hogy miben látok nagy lehetőséget. Ő elmebetegnek nevezett és szerinte kezelésre szorulok. Ez volt az utolsó beszélgetésem vele. Majd pár év múlva meglátjuk, hogy kinek lesz igaza 😊  

Hiszek abban, hogy minden okkal történik és így utólag visszatekintve mégiscsak összeállt a kép bennem. Nem haragszom erre a nőre, hiszen nem velem volt problémája, hanem a saját életét utálta. Egy dologért viszont neki is hálás lehetek. Ő mondta, hogy jelentkezzek be a munkanélküli központba, hiszen azon keresztül jó munkákat lehet találni és csak az iskoláimnak meg a nyelvtudásomnak megfelelő munkára fognak kiközvetíteni. Aztán amikor felvettek az irodába, ahol most dolgozom azért előjött belőle is a rosszindulat. Úgy fogalmazott, hogy ő nem mert ilyen munkákra jelentkezni, de azért sok sikert kíván… 

Célba értem

Közel 2 év “kalandorkodás” után megtaláltam a fényt az alagút végén. Amikor az első munkanapomon ott ültem az íróasztalnál és betanítottak, olyan mélyről jövő hála kapott el, hogy a sírás kerülgetett. Végre sikerült. Hányan és hányszor mondták, hogy nem fog sikerülni, csak azért, mert nekik nem sikerült. Azóta is ott dolgozom és minden nap hálával indulok munkába.  

Még egy utolsó gondolat arról az álommunka listáról, amit írtam. Teljesült, minden egyes pontja, ahogy leírtam. Féltett kincsként őrzöm azt a füzetet, amibe leírtam. Nincsen lehetetlen, csak tényleg hinnünk kell magunkban és azoknak nem, akik nem a javunkat akarják. Tőlük mihamarabb meg kell szabadulni, mármint átvitt értelemben persze. Ez a legfontosabb, amit tanultam.