A hála ereje

A mindennapi rohanásban, saját magunk sajnáltatása és panaszkodása mellett elfelejtünk hálásnak lenni mindazért, amink van. Egy kedves ismerősömnek köszönhetően ismerkedtem meg a Hálanaplóval kb. 2,5 évvel ezelőtt. Ő már a második kiadást rendelte, és csak a jó hatásairól tudott mesélni, ezért én is beadtam a derekam és rendeltem egyet. Akkor nem igazán hittem a “gyógyító” erejében, de úgy voltam vele, hogy ezen ne múljon. Egy nagyon ízléses és szép könyvről van szó, amit mindig szívesen a kezembe vettem. Ahogy elkezdtem kitölteni és elvégezni a gyakorlatokat, rájöttem, hogy sokkal több dologért lehetek hálás, mint amiért panaszkodhatok. Felismertem, hogy mennyivel jobb helyzetben vagyok, mint több millió ember a világon.  

Valamit másképpen csinálni

Új szokásként minden nap felsoroltam lefekvés előtt, hogy miért is lehetek hálás. A legalapvetőbb dolgokkal kezdtem, mint pl. egészséges vagyok, ma is tudtam mit enni, fedél van a fejem felett, boldog házasságban élek, a családomért stb. Megfigyeltem, hogy minden nap bővült a listám.  Ez hosszú hónapokon keresztül így ment. Érdekes nyomon követni a hálanaplózásnak a személyiségünkre gyakorló hatását. A valódi változáshoz viszont igazi, a szívünk mélyéről jövő hálára van szükség. A könyv szerint minden, amiért hálásak vagyunk, megsokszorozódik az életben.  

Nagyon kell arra is vigyáznunk, hogy ha nem vagyunk hálásak és természetesnek veszünk mindent körülöttünk, akkor nagyon könnyen el is veheti tőlünk az élet (sors, karma, Isten, attól függ, hogy te minek nevezed).  A hálához kapcsolódóan még egy könyvet szeretnék a figyelmedbe ajánlani, ez pedig nem más, mint Rhonda Byrne: Határtalan gondolatok c. könyve. Nekem ez is rengeteget adott.

Most pedig házi feladatként írj le 10 dolgot, amiért hálás lehetsz. 😊 Kezdd el te is és higgy a hála erejében!