A kishitűség-Merj nagyobbat álmodni!

Láthatatlan teher

Egész életemben végigkísér egy láthatatlan kereszt, amit cipelek és jelenleg is azon dolgozom, hogy ezt végre letegyem.  A szakértők szerint rengeteg dolog gyerekkorra vezethető vissza. Én egy csodálatos családban nőttem fel, annyi gondoskodást és szeretetet kaptam a szüleimtől és a nagyszüleimtől, hogy ezt nem tudom szavakba önteni. 

 Egy negatív dolgot viszont a szüleimtől azért mégiscsak átvettem, vagy örököltem vagy nem tudom hogyan nevezzem. Ez nem más, mint a kishitűség és az önbizalomhiány.  

Ez az ausztriai munkakeresésemet is jellemezte. Nem gondoltam képesnek magam minden tanulmányom és képesítésem ellenére, hogy alkalmasabb vagyok jobb munkára, mint a takarítás.  Már a kiköltözés előtt is mondtam a barátainknak, hogy majd eltakarítgatok vagy akármi, jó lesz az nekem (Nem is értem, hogy gondoltam ezt akkor komolyan?!?!).  

Egyik ismerősöm, Péter viszont figyelmeztetett, hogy nagyon vigyázzak ezekkel a kijelentésekkel, nehogy ebbe a pozícióba skatulyázzam be magam. Neki lett igaza.  

Voltak, akik azt mondták, hogy lehet akármilyen jó iskolám, bevándorlóként esélytelen, hogy bejussak egy irodába, mert most figyelj nekik sincs olyan ismerősük, akinek ez sikerült… 

Elküldtem ugyan rengeteg pályázatot, de ha őszinte vagyok a szívem mélyén nem gondoltam, hogy sikerülhet. Nem vagyok én ehhez elég jó, áh biztos alkalmatlan vagyok rá stb.  

Célok megfogalmazása

Ha az ember belekezd az önfejlesztésbe, akkor hamar megkapja az első utasítást. Írd le a céljaidat. Milyen munkára vágysz? Írd le! Amikor sokadjára hallottam már, akkor úgy voltam vele, hogy jól van leírom.  2021.február 1-én leültem és leírtam, hogy milyen munkára is vágyom. A mai napig megvan még a füzetem, benne a leírt álommunkával. Mindent részletesen leírtam, nem hittem benne, hogy sikerül, de ha ezt mondják, akkor szorgalmas diákként megcsinálom. Leírtam, becsuktam a füzetet, aztán el is felejtettem, hogy hova tettem. Vártam a változást, ami továbbra se akart megtörténni….