Érdekes, ha kerek évfordulókhoz, szilveszterhez vagy születésnapokhoz érünk, akkor valahogy ezekhez máshogy viszonyulunk. Végig gondoljuk az eddigi életünket, számadást teszünk az elért sikerekről, célokról vagy éppen a kudarcokról. Levonjuk a tanulságokat és igyekszünk rendezni a gondolatainkat.  

Hol is tartok most? Mit rontottam el?

A 30. Születésnapom környékén ugyanúgy tettem, de a gondolataim, érzéseim nagyon elkeserítőek és pesszimisták voltak. Olyan mélypontra jutottam, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre el lehet jutni. Más sem járt a fejemben, csak a tudat, hogy én valahogy mégis csak nagyon elszúrtam az életemet. Kattogott az agyam, hogy mégis hol, meddig volt rendben, mit kellett volna máshogy tennem. Nekem miért nincs egy olyan időnyerőm, mint Hermione-nak? Ha lenne, meddig pörgetném vele vissza az időt?  

 Nem tudtam a választ ezekre a kérdésekre, de egyet viszont tudtam. Nem ezt akartam az élettől, nem ilyen életről álmodoztam kislányként. Kint voltam egy idegen országban és nem találtam a helyemet. 

 Egy korábbi posztomban már leírtam, hogy takarítóként kezdtem a pályafutásomat és a sok szerencsétlenség csak nem ért a végére (itt érheted el a cikket, ha lemaradtál róla: https://meggazdagszom.hu/a-valtozas-szele/). A szülinapomon viszont újra felelevenedtek az eddigi események, összefoglaltam magamnak, hogy hol is tartok. 

 Egy kis összefoglaló

Elsőként pár napig egy olyan cégnél dolgoztam, ahol lépcsőházakat kellett takarítani és nem biztosítottak még mosdóhasználatot se. Magyarán a felmosóvödörbe kellett pisilni!!! Igen, jól olvastad, a felmosóvödörbe. Ez a kalandom egészen pontosan 4 napig tartott. 

Utána elkerültem egy céghez, szintén takarítani, ahol két gerinctelen magyar kolléganő olyan szinten kikészített, hogy reménykedtem benne, hogy hátha útközben meghalok. Ezt is jól olvastad, reméltem, hogy meghalok… Felmondani se mertem, és hasmenéssel indultam dolgozni, sírva jöttem haza. Szerencsémre viszont pluszba érkezett egy új kolléganő a céghez, akivel pillanatok alatt jóba lettem és ő segített lelkileg, hogy pár napon belül felmondjak és megszabadultam ettől a két nyomorulttól. (Ő is aznap felmondott, mint én) Igaz, hogy már megszakadt a kapcsolat vele időközben, de amíg élek hálás leszek neki és jó szívvel fogok rá mindig gondolni.  

Aztán egy másik takarító céghez kerültem, ahol végül is jól éreztem magam, de nem teljes munkaidős állás volt és mégse ez volt az életcélom, hogy takarítsak. Tehát itt tartottam 2021-ben, amikor a 30. születésnapomat ünnepeltem.  Hetekig tartott még ez a mélypont és nagyon nehezen jutottam ezen túl. Nem láttam a fényt az alagút végén.  Tényleg ennyi lenne, amit az élet tartogat számomra? Többre nem vagyok hivatott? Megállás nélkül csak ezeken gondolkoztam és nem tudtam ezekre a kérdésekre a választ.

 Semmi másom nem maradt, csak a hitem, hogy ez sem tart örökké. Nem tarthat örökké, hiszen a felhők felett mindig kék az ég. Így is lett, de ezt majd egy másik alkalommal mesélem el. 😊